Szécsény város

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Nógrád megye
Kistérség: Szécsényi kistérség
Lakosság: 6479 fő
Terület: 45.83 km²
Népsűrűség: 141,37 fő/km²
Rang: város
Körzet hívó: 32

Fekvése

Az Ipoly menti síkságon, a Darázsdai (Szentlélek)-patak mellett fekszik, 170 m tengerszint feletti magasságban. A Cserhát hegységbe irányuló turistautak kiindulópontja. A 78-as számú Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc-vasútvonal és a 22. sz. főút mellett fekszik, Balassagyarmattól 19 km-re.

Története (a Pallas Nagy Lexikona alapján)

Szécsény már az őskorban egyike volt a legrégibb ipolyvölgyi telepeknek. A Kerekdombon a csont- és kőkor emberei telepedtek volt meg, a Danda-Szemetjén és a Dögtér mellett a bronzkor lakói, a Kőhegyén és a Strázsapart alatt a vaskor népe.

Szécsény várának keletkezését némelyek a cseh huszitáktól származtatják, mások a templomos vitézeknek tulajdonítják, mivel a vártól mintegy félórányira bizonyos kőfal s kőkerítés nyomai láthatók, amelyek állítólag a János-vitézek templomából s kertjéből maradtak fenn. Az okmányokban már a 13. században szó van róla. IV. Béla Szécsényt 1229-ben Bonza grófnak, a Botus fiának adományozta a novigrádi kerületben fekvő Szőllős, Rimóc és Almás helységekkel együtt. Mikor Tamás erdélyi vajda a Farkas nógrádi főispán fia [határát bejáratta, a családja a Zéchen névvel élt, s unokáját, Ferencet, a Konye bán fiát, Zsigmond király országbiróvá nevezte ki, ki a minoriták számára alapítványt tett, amely azonban 1466-ban a Szt.-Ferenc-rendiek Üdvözítőről nevezett tartományára szállott. A várat is ez a Zéchen Ferenc építtette fel, melyet 1433-ban Pardus de Horka huszita vezér foglalt volt el, mely ütközetben a husziták kapitánya, Velko is elesett s az ország nagy darab földje Párkánytól az Ipoly folyóig s innen a Szepességig a csehek hatalmába ment át, mely haderő ellen Zéchen László 50, Zéchen Oszvald 100 lovas katonát állított.

Ferencrendi kolostor

1544-ben a törökök foglalták el, s a vár a Szent Ferenc-rendiek kolostorával együtt a hitetlenek kezébe került, amíg Nádasdy Ferenc és Zrínyi Miklós visszafoglalhatták. 1550-ben Losonczy István birta, szeptember 6-án azonban a törökök elfoglalták; a vár ezután sokáig sínylett török rabságban, amelytől Tiefenbach és Pálffy seregei szabadították meg 1593-ban. Ezután a császáriaktól szenvedett sokat, akik 1600. március 23-án éjjel kinyitották a város kapuit, és a lakosokat, nőket úgy mint a gyermekeket, lemészárolták. 1605-ben meghódolt Bocskay Istvánnak, aki a templomot a reformátusoknak adta, s csak öt évre helyezte oda vissza Forgách Zsigmond gróf a katolikusokat, praesidensnek nevezvén ki oda Saáry Mátyást. A várat többször erősítették (igy 1622., 1625., 1635., 1640., 1655-ben). III. Ferdinánd 1647-ben Koháry Istvánt nevezte ki Szécsény kapitányává, ki mellé három év mulva Liptay Istvánt alkapitánynak rendelték, hogy ketten legyenek rémei a budai és szolnoki töröknek; de Koháry a várat 1663. november 9-én kénytelen volt felgyújtani, s a romokat az ellenségnek átengedni. 1683-ban Thököly Imre Gyürky Pált nevezte ki várkapitánnyá, akitől és a törököktől megint Sobieski János kozákjai foglalták el. II. Rákóczi Ferenc 1705-ben e térségben, amelyet «borjúpást»-nak neveztek, országgyűlést tartott a szabad ég alatt (lásd szécsényi országgyűlés). Heister, a császári hadak vezére 1709-ben a várostól félórányira a kurucok erejét megtörte, s azok vezéreit végleg szétkergette. A régi várból később csak egy gömbölyü torony és egy bástyafal maradt meg.

A századfordulón nagyközség volt Nógrád vármegye szécsényi járásában. 1891-ben 3518 magyar lakosa volt; a járási szolgabírói hivatal és járásbíróság székhelye; volt takarékpénztára, ipariskolája, marhakereskedése, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.

Gazdaság

Betonelem- , villamosgép-, fémtömegcikk gyártás.
Bútoripar, ruhaipar.
Téglagyártás.
Palóc Háziipari Szövetkezet

Nevezetességei

Forgách-kastély

Római katolikus templom (gótikus)
Kubinyi Ferenc Múzeum a Forgách-kastélyban. (A Forgách grófi család a városban barokk kastélyt építtetett és gyönyörű parkot rendezett be, amely a szabadságharc előtt Pulszky Ferenc tulajdonában volt, majd Pulszky Ágosté lett.)
Tűztorony (a 18. század elejéről)
Híres szécsényiek:
- Itt született Haynald Lajos bíbornok, kalocsai érsek, aki szülővárosa iránt érzett kötődését árvaház építésével mutatta ki.
- Itt született Komjáthy Jenő (1858 – 1895) költő.
- Dolányban ( a későbbi Benczúrfalván) élt Benczúr Gyula (1844 Nyíregyháza – 1920 Dolány) festőművész. Itt van a sírja és egykori műterme, amelyet hosszú ideig Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész használt.
- Itt született és itt található a sírja Ferenczy Teréz költőnőnek
- Pintér Sándor a város területén és közvetlen környékén az őskori kultúra különböző korszakainak emlékeit találta.

A szécsényi középkori kolostor története:

A rend megjelenése Magyarországon, ill. Szécsényben

A magyar nép korán megismerte Assisi Szent Ferenc derűs, vidám szellemét, mert még földi életében megjelentek hazánkban a misszionáriusok és követőkre is találtak. Az első magyar ferences neve Ábrahám testvér, akit Cortonai Illés testvér Németországba küldött. A betelepülés a hagyomány szerint több kísérlet alapján történt:

Az első misszionárius csoport 1219-ben indult el a magyar földre. Két csoportban történt az indulás, de egyik csoport sem ért el eredményt. Az egyik csoportot magyar püspök hozta hajóval a tengeren, de a pásztor emberek kigúnyolták őket, a furcsa öltözetük miatt, elvették ruháikat és úgy bántak velük, mint vad idegenekkel. Ezért úgy döntöttek, hogy visszafordulnak Itáliába. (Rácz Piusz OFM: Ferencesek az ország nyugati részén Zalaegerszeg, 2004) A másik közösség Penna János vezetésével érkezett a Duna vidékére. Fő célja a németek térítése volt. Itt a nyelvi nehézségek miatt nem arattak sikert. (Körtvélyessy László: A 700 éves minorita rend története Szeged 1943) Ebben az időben Magyarország több nyelvű állam volt. Városait németek és az akkoriban még olaszoknak hívott franciák /vallon-ok/ lakták. A harmadik elképzelés, amikor 1221-ben Illés testvér Speyer-i Cézár vezetésével elküldte a 25 főből álló csoportot Németországba. Ebben az időben, amikor még Ferenc testvérünk továbbra is osztogatta önzetlenül szeretetét, már hazánkban is megjelentek a testvérek. Ezt próbálja alátámasztani az, hogy itt találjuk ebben a kicsiny létszámban a magyarszármazású testvért, akiről már a fentiekben említést tettem, Ábrahám Hungarus-t. (P. Takács Ince OFM - Pfeiffer János: Szent Ferenc fiai a veszprémi egyházmegyében a 17-18. században Pápa-Zalaegerszeg 2001) A megállapítást az 1764-ben tartott pozsonyi országgyűlés 42. határozata is alátámasztja: BETOLDÁS!!! A következő feltételezés az, hogy Szent Ferenc személyesen is járt Magyarországon keleti útjáról hazatérőben, Zárában, vagy Zágrábban, mások szerint Egerben. De Kósa Jenő rendtörténetéből tudjuk, hogy tévedésről van szó, mert Zágráb német neve Agram, Egeré pedig latinul Agria, s ezeket tévesztették össze. Wadding Lukács álláspontja az, hogy 1228-ban –kettő évvel Ferenc testvérünk halála után- Nyugat felől érkeztek hazánkba testvérek, viszont Karácsonyi János történész egy évvel későbbre (1229) teszi a letelepedés időpontját. Megjelentek a Duna mentén Győrben, Esztergomban, Ó-Budán, Pozsonyban. S arról, hogy hol volt az első letelepedésük, egyesek Egert, mások viszont Esztergomot tartják az első konventnek. Nagy a valószínűsége annak, hogy Esztergomban telepedtek le először, mert IX. Gergely pápa „Cum Venerabilis Frater „c. bulláját „Ministro FF. Min. Stigenesis Provinciae” címezi és ez arra enged következtetni, hogy Szent Ferenc fiai nem Egerben, hanem Esztergomban telepedtek le. Különben nem nevezték volna el a rendtartományt esztergomi provinciának. (Körtvéllyessy László: A 700 éves minorita rend története Szeged 1943) De ennek van egy logikus magyarázata is az, hogy mivel Esztergom királyi és érseki székhely volt, itt próbálkoztak először letelepedni. (Rácz Piusz OFM: Ferencesek az ország nyugati részében Zalaegerszeg, 2004) Ha viszont IX: Gergely pápa bullája úgy említi Esztergomot, mint provincia, akkor viszont arra kell következtetnünk, hogy több konventnek kellett lennie. Ezek a következők voltak: 1. egri: 1225-re teszi az alapítását Balássy Ferenc Eger érsekmegye történetírója 2. bajai kolostor: 1230-ra teszi a Jordán történetíró 3. 1230-ban alakult kolostorok: bácsi, lékai (vas m.), székesfehérvári (Körtvélyessy László: A 700 éves minorita rend története Szeged 1943 68.o.) Kezdetben a testvérek között alig volt felszentelt pap, nagyobb részük kézművesek, iparosok voltak. Ingatlanuk, nagyobb birtokuk nem volt, megelégedtek kisebb házzal, nem volt szükségük külön templomra sem, szívesen eljártak a templomokba segíteni a lelkésznek. 1233-ban már külön egy kis kerületet alkottak /később őrségnek, custodiának nevezték/, melynek élén az esztergomi őr, a rendház főnöke állott. Azért kormányzott őr, mert ebben az időben a magyar ferencesek a nyugat-németországiakkal voltak egy provinciális felügyelet alatt. A minister provincialisa Magyarországnak Pisai Albert volt, aki egyben Alemania-nak /a rajnamenti Németországnak/ az anconai, trevisói végvidéknek és Toscana-nak is a minister provincialisa volt. Ez az összeköttetés megmutatja azt is, hogy az első ferencrendűek nagyobb része honnan származott. Az 1235-ös esztendő jelentős évnek számított a ferencesek részéről. Ebben az időben a magyar király II. András (1205-1235) volt Erzsébet nevű lányát, a Thüringia-i grófnőt ebben az évben avatta a szentek sorába IX. Gergely pápa (1235 május26-án). A szentté avatása is növelte Szent Ferenc rendjének dicsőségét. Szentté avatása azért volt indokolt, mert miután Erzsébet megnyerte a felbukkanó Rodeger ferences testvér az új vallási ideálképviselőjének, belépett a Szent Ferenc által alapított III. rendbe. Megtagadta a fényűzést, jótékonykodni kezdett, élelmet osztott éhínség idején, betegeket ápolt. Amikor férje Türingia-i IV. Lajos a keresztes háborúba indult s útközben meghalt, az özvegyi járandóságból Szent Ferencnek ajánlott leprás betegek részére kórházat alapított Marburgban. Ezek után elmondható, hogy a koldulórendeknek a városok mellett egy másik fontos színtere a királyi, fejedelmi udvar is lett. Pl.: Klarissza nővérként élte életét IV. Béla király öccse, Kálmánnak a lengyel származású özvegye, Szent Salome. Az sem volt utolsó szempont, hogy az arisztokrata nők így nagyobb beleszólást kaptak a politikai életbe, mint korábban lehetőségük lehetett. Beleszólhattak a családon belüli dinasztikus viszályok elrendezésébe, bírósági ügyekbe. (Klaniczay Gábor: Európa ezer éve a középkor II. 19-20. o.) II. András uralkodónk halála után is emelkedett a ferencesek népszerűsége. Ugyanis IV. Béla királyunk /1235-1270/ is tisztelte őket, pártfogása alá vette a ferences testvéreket. Ez több esetben is megmutatkozott: Egyrészt: 1241. márciusában amikor a tatár járás vihara dúlt országunkban, a tatárok elpusztították azokat a ferences házakat, amelyek a Magyarország keleti felében építettek. Sőt a „magyar ferences provinciává” növekedett rendtartományt is lerombolták. Miközben az állomások növekedtek, mert még 1233-1238 között a ferences testvérek hazánk déli részén is alapítottak kis állomásokat, Pécsett és környékén, Szerémségben, addig a Cortonai Illés a ferencrendiek feje elválasztotta a németországiaktól őket és külön magyarországi rendtartományba (Provincia Hungariae) osztotta be. (Dr. Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig Magyar Tud. Akadémia kiadása Budapest, 1922 16. o.) Most már a Provincia S. Mariae Hungariae a Szűz Máriáról elnevezett magyar rendtartomány, mint független tartomány működik. (Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története I. Ecclesia 1983. 406. o.) IV. Béla királyunk a tatároktól dúlta romhalmazok helyén nemcsak falvakat, városokat állítatott helyre, hanem az egykori ferences kolostorokat is helyre igazítatta, vagy újból fölépítette. Mint pl.: 1242 tavaszán az Esztergomban lerombolt házuk esete, amit teljesen újból építetett. Másrészt: Királyunk végrendelete az volt, hogy földi maradványait az esztergomi ferencesek templomába helyezzék végső nyugalomra. Harmadrészt: Amikor királyunk kibékül fiával, V. Istvánnal ugyancsak négy ferencest találunk a király mellett, talán azért, hogy a király béketűrésre, engedékenységre bírja. A négy ferences: Márk az esztergomi őr, Antal A lipcsei gvardian, Somogyi Pál testvér és Elek testvér. (Dr. Karácsonyi János: Szent Ferenc történetének rendje Magyarországon 1711-ig) Két leánya Szent Kinga és boldog Jolán a szandeci zárdában éltek, mint klarissza nővérek. A rend számára nagy fellendülést, a tatárjárást követő idő hozta meg. Ekkor gyarapodott leginkább a kolostorok száma. A ferencrendi kolostorok mindig nagy segítséget nyújtottak a híveknek. A tatárjárás után számos jómódú főúr, vagy város sietett meghívást adni a ferenceseknek és számukra kolostort építeni /majd Szécsény esete is/. A Mura mellett levő szemenyei földesúr, Hahót Mihály sokat kérte a provinciálist, hogy Szemenyén telepítse le a ferenceseket. 1248. szeptember 13-án megérkezett Marcell nevű provinciális a közgyűlésre és a Somogy-megyei Juthon kötelezte magát. A letelepedést levélben tíz pecséttel erősítették meg. Ezen a közgyűlésen (capitulum provinciale) kitűnik, hogy a ferences rendnek ebben az időben már volt alkotmányos szervezete is. Amely állott a provinciális, őrök és a kolostorok választottjaiból. Látjuk, hogy fokozatosan bővül a ferences kolostorok száma az uralkodó is mellettük állt, mégis 1245. augusztus 18-án IV. Ince pápa (1243-1254) a védelmükre rendeletet bocsátott ki. Ugyanis a ferencesek a pápához fordultak segítségért. Erre azért volt szükség, mert az egyházmegyés papság nem nézte jó szemmel a koldulórendek, így a ferencesek egyre szélesebb körű terjedését sem, versenytársakat véltek felfedezni az új rendekben. A plébánosok elsősorban azért szálltak szembe a szerzetesekkel, mert híveik közül többen az ő templomaikba kezdtek járni szentmisére. A hagyományos szerzetesrendekkel szemben előnyben részesültek az egyszerűbb életet élő kolduló szerzetesek. /Rácz Piusz OFM: Ferencesek az ország nyugati részén 15. o./ „Az igénytelen, alamizsnából élő „testvérekre” a mostoha viszonyok közt tengődő ember inkább hallgatott, mint a monostorok lakóira”. (Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 275. p.) De az sem volt mindegy, hogy a gazdagabb híveik a koldulórendek megjelenése után adományaikat, támogatásaikat nem az egyházmegyés papoknak adták. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a plébánosok figyelmen kívül hagyták a kisebb testvérek pápától kapott kiváltságait (pl.: megtiltották a harangozást, a híveknek a vasárnapi szentmisét a plébániatemplomban kellet hallgatniuk). Az egyházmegyés papság teljesen felügyelete alatt akarta tartani az újonnan alakult szerzetesrendeket. Ennek hatására a pápa az esztergomi, kalocsai érseknek, zágrábi püspöknek megparancsolta, hogy vegyék védelmükbe a testvéreket. /Rácz Piusz OFM Ferencesek az oszág nyugati részén/ Majd IV. Sándor pápa 1255. december 12-i rendeletében ő is kitart a ferences testvérek mellett. Megengedte, hogy a hívek vasárnapi szentmisét a ferencrendieknél is hallgathatják, és a szent áldozásban ott is részesülhetnek. Végül a leghatásosabb védelmet nyújtotta nekik, IV. Kelemen pápa 1265. június 29-én kelt rendeletében. Kijelentette ebben a pápa, hogy aki üldözni fogja a ferencrendieket, azt a kiközösítéssel fogja sújtani. A bűnöst csak az apostoli szék, vagy a szerzet részére kijelölt védők (servatores) oldozhatják fel, az elégtétel elvégzése után, vagyis az imák, jótettek elvégzése után. Mindezek ellenére az 1250-1270-es években a kolostorok száma tovább növekedett. A magyarországi provincia kolostorainak száma ekkor 54 volt. Megtalálhatók Sopronban, Besztercén, Nyitrán, Sárospatakon, Csejtén, Lőcsén, Trencsénben. A szerzetesek között a szeretet, a béke a betegekről való gondoskodás uralkodott. Legnagyobb tettük azonban az volt, hogy magukra vállalták a pogány kunok megtérítését. Amikor királyunk a tatárjárás után a telepítési program kidolgozását hajtotta végre, betelepítette a környező országokból az idegen bevándorlókat. Zömét a pogány kunok tették ki. Kötöny a kun fejedelem bebocsátást kért Magyarországra népével együtt. Az uralkodó örömmel fogadta őket, hiszen ígéretet tettek arra, hogy felveszik a kereszténységet. Az ország katonai ereje is megerősödött volna általuk. Azonban 1241-ben elhagyták országunkat. De 1245-1246-ra visszatértek hazánk alföldi részére. Királyunk továbbra is kérte őket, hogy vegyék föl a keresztény vallást. Sajnos csak részben sikerült az apostolkodás. A kunok megkeresztelkedtek, de ez csak látszólagos volt, szívükben nem eresztett gyökeret az evangélium tanítása. Közrejátszott az, hogy a kunok nem laktak egy helyen, a rendes lelkipásztor nem vigyázott rájuk, a tanítást nem tartotta fontosnak. Nagy a valószínűsége annak, hogy nem csak a lelkipásztor gondtalan munkája által adódott a keresztény útról való letérés a kunok részéről. IV. Béla királyunk és fia, V. István közötti viszály is okozhatta, melyek szinte mindennaposak voltak (Ezt a ferencesek is tudták, nemhiába kérték a fentiekben említett négy testvér a békülést). A királynak égetően szüksége volt egy csak tőle függő, könnyűlovas, de nagy létszámú haderőre. A kunok részéről a támogatást annyira fontosnak tartotta, hogy fiát, a kun fejedelem Szejhán lányával, Erzsébettel is eljegyezte. (Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301 Osiris kiadó Budapest, 2006 238. o.) A kettőjük között lévő hosszú viszály újra fölélesztette a kunokban a régi vadságot. Így a szelíd, önmegtagadást, szeretet hirdető kereszténységet teljesen elvetették. IV. Béla és V. István miután visszaadták lelküket a Teremtőnek, István fia, IV. László /1272-1290/ uralkodása alatt is zavaros korszak következett a ferencesek ebben az időszakban sokat szenvedtek. Gondoljunk csak arra, amikor leégett a Kőszegen épült rendházuk, nem kaptak segítséget, nem tudták újra fölépíteni. A céljukat nem adták föl, továbbra is szívügyüknek tekintették a kunok megtérését, ezért Adorján provinciális követeket küldött III. Miklós pápához. Fölhatalmazást akart nyerni abban, hogy a térítést senki ne tudja megakadályozni és abba, senki ne szólhasson bele. 1278. október 7-én a pápa ki is állította a felhatalmazást, a ferencesek részére, hogy a Magyarországon lakó kunok részére ők hirdessék a keresztény vallást, és miután kellő oktatásban részesültek, abban az esetben a római egyház szokásai szerint megkeresztelhessék. Ugyanakkor a pápa is küldött követet –Fülöp püspököt-, hogy ő is kapcsolódjon be a kunok térítésébe. Ez lett a fő feladata. Az evangéliumot hirdetve úgy látszott, hogy a felhatalmazásra nem lesz szükség. Mert a pápai követ olyan nagy hatással beszélt a király lelkére, hogy hátat fordított a kun szokásaival. 1279. július 15-én hívta össze Téténybe a kunok főembereit, hogy ott országgyűlést tartsanak. A gyűlés meghiúsult, mert szembeszállt a püspökkel. A király arra gondolt, hogy ha a kunok betagozódnak a keresztény társadalomba, akkor mások függésébe kerülnek és kikerülnek a király uralma alól. Visszaállt a pogány kunokhoz, megtérésről szó sem lehetett. A ferencesek továbbra is rendíthetetlen szeretettel kitartottak hivatásuk mellett, folytatták a térítő munkát. A következő elképzelés a tatárok térítése volt. A legkeményebb ellenségnek a tatárok számítottak. Mongol seregről van szó, akiknek a céljuk az volt, hogy területeket foglaljanak el a nyugati rész felé. Az erdélyi részen lakó ferencesek szomszédságba kerültek a tatárokkal. Ez a folyamat akkor következett be, amikor eltörölték a tatárok a Szeret és Prut folyók mentén lévő Borodnok országot. Miközben a ferencesek útja többször is a tatárok földjére vezetett, abból a célból, hogy a foglyokat kiváltsák, lelki vigaszt nyújtsanak a rászorulóknak, miközben feladatukat végezték a tatárnyelvet is sikerült elsajátítaniuk. A keresztény vallást sikerrel hirdették, mert sok tatár megkeresztelkedett. Békésebb napok a ferences testvérek részéről akkor következett, amikor III. András került a trónra (1290-1301). Ő ugyanis nyugodtabb napokat teremtett Magyarországra és a testvérek részére is. Ez többféleképpen kitűnik: 1295-ben megépítette Segesden a kolostort, Pozsonyban apáca-kolostort alapított. Uralkodása végéig a szerzet már teljesen megalakult, belső és külső alkotmánya kiépült. 43 kolostora volt, ami 8 őrségre volt osztva:

I. Györi őrséghez: győri, soproni, pozsonyi, lékai kolostorok II. Zágrábi őrséghez: zágrábi, verőcei, nekcsei kolostorok. III. Szerémi őrséghez: bácsi, szerémújlaki, szávaszentdemeteri, tadvai, nagyolaszi (frankavillai), szenternyei, zimonyi, bánmonostori, engi kolostorok. IV. Esztergomi őrséghez: esztergomi, nagyszombati, nyitrai, csejtei, trencséni, németlipcsei kolostorok. V. Pécsi őrséghez: pécsi, segösdi, kaproncai, szemenyei, varasdi kolostorok. VI. Egri őrséghez: egri, lőcsei, szepesiglai, sárospataki, szatmári, váradi kolostorok. VII. Erdélyi őrséghez: szászsebesi, nagyszebeni, marosvásárhelyi, besztercei kolostorok. VIII. Székesfehérvárihoz: pesti, budai, óbudai, fehérvári, szegedi kolostorok. (Dr. Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig 33. o.)

A szerzetesek csak az őr engedelmével mehettek más helyre. A szerzet számára új ház elfogadása a provinciális jogköréhez tartozott. Amint már láttuk, az országos bajokban is kivették részüket, hogy a kicsiny honban mielőbb helyreálljon a béke. (IV. Béla és fia konfliktusa kihatott az egész országra, majd I. Károly idejében, amikor elküldi a provinciálist, hogy jelentést tegyen a csatavesztésről és győzelemről). Ebben helytállt az új provinciális Hajmo is, 1301-ben Boccasini Miklós pápai követet támogatta, hogy szűnjön meg a cseh Vencel és a nápolyi Anjou Caroberto (I. Károly) között a viszály. Mindketten a magyar trónért küzdöttek. A provinciális országgyűlésen is részt vett, melyben I. Károlyt kikiáltották királynak, majd amikor másodszor megkoronázták 1309-ben. I. Károly (Károly Róbert: 1301-1342) királyunk is nagy szeretet érzett a ferences testvérek iránt és örömökben is részesítette őket. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a Toulouse-i Szent Lajos püspök tiszteletére, lippán kolostort építetett számukra. Azért választotta Szent Lajost, mert a ferencesek növendéke volt és mielőtt püspökké szentelték volna a szerzetükbe lépett. A budai provinciálissal a világi gondjait is megosztotta. Elküldte a pápához, hogy jelentést tegyen a csatái vereségeiről és győzelmeiről. A király számára fontos volt a hiteles hírközlés a csatákról, mert ha nem a valóság terjed el, akkor igencsak árthatnak a király személyének. János provinciális nem kímélt semmi fáradságot elindult, hogy teljesítse kötelességeit. Hosszabb utat kellett megtennie, mert a pápának most nem Rómában volt a székhelye, hanem Avignonban. Ebben az időben volt az ún. „avignoni fogság”. V. Kelemen pápa megválasztásával kezdődött (1305-1314) és hetven esztendeig tartott (1305-1376). XI. Benedek pápa halála után 11 hónap elteltével sikerült megválasztaniuk az apostol utódot.

Következő volt az oka: a francia és olasz pártra szakadt bíborosi kollégium nem tudott megegyezni az új pápa személyében. Amikor V. Kelement megválasztották, akkor ő Lyonban koronáztatta meg magát. Többször megígérte, de nem mert vissza költözni a zilált helyzetű egyházi államba. 1309-ben a franciaországi Avignonba ütötte fel székhelyét. (Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története I. kötet. Ecclesia 1983)

A tartományfőnök a pápánál sikeresen végezte feladatát, mert megnyerte az apostoli széktől azt, hogy a királyné kolostort építhessen hazánkban a ferences testvéreknek. Így tovább gyarapodhatott a ferences kolostorok száma hazánkban. Erzsébet királynén kívül Szécsényi Tamás is kért engedély arra, hogy szülőföldjén kolostort építhessen. Ő még bizonytalan volt abban, hogy melyik kolduló rendet telepítse le szülőföldjén. Egy másik kolduló rend is megjelent hazánkba 1221-ben, a dominikánusok vagy más néven prédikáló testvérek rendje (Ordo Fratrum Praedicatorum - O. P.) Az alapító Szent Domonkos volt, a XIII. századi eretnek mozgalmak elleni küzdelemben jött létre. Meggyőződése, hogy az eretnek mozgalmakat nem a kard által lehet legyőzni, hanem a tanítás, prédikálás és a meggyőzés által. Szabályzatban ezért is írja elő a tanulást, a tudományok -elsősorban a teológia és a filozófia- művelését, hogy az igazságokat meggyőzőbben tudják közölni másokkal. A tudományok megszerzése mellett a szegénység a fő cél, a Domonkos-rend is kolduló rend, lemondás a birtoklásról a hívek alamizsnáiból tartják fenn magukat. Pontosan úgy, amint Ferenc testvérünk tette. Ők is városban telepedtek le, de amiben különböznek a ferencesektől, hogy a tudományok elérése miatt egyetemek mellett telepedtek le. Pl. Párizsban, vagy a nagyobb városok kolostoraikban felsőfokú tanintézeteket hoztak létre. (Gecse Gusztáv: A szerzetesség története Seneca Kiadó 1995 125. o.) Szécsényi Tamás a ferencesek mellett döntött, a kérelmet a magyar király is támogatta. De még mielőtt rátérnék az alapításra, szeretném megtudni, hogy ki volt Szécsényi Tamás, hol élt, milyen háttérrel rendelkezett, hogy valóban életre tudott volna hozni egy működőképes kolostort? Szécsényi Tamás a szülő falujáról kaphatta a Szécsényi vezetéknevet. Szécsény az Ipoly völgyében fekszik, ősidők óta lakott hely volt. Azonban még IV. Béla idejében nem Szécsénynek nevezik a települést, ahogyan napjainkban ismeretes, hanem Zichan-nak írják. Ez abból az oklevélből tűnik ki, amit IV. Béla uralkodónk ad át 1229-ben Bótus fiának, gróf Bonzának. A következőképpen olvasható: „Zichan (most Szécsény) helységét a Novi-Grádi várnak kerületében, (in Parochia Castri Novigrád) Scheyes (Szőllős), Rimonch (Rimótz) és Olmás (Almás) helységekkel együtt hív szolgálataiért ajándékul adja örökösen”. (Antal Károly: Szemelvények Szécsény történeti forrásaiból 38. o.) Az Árpád-korban a település részben a Kacsics (Kathyz) nemzetség a nembeli Falkos (Folkus) birtokolta, részben a nógrádi várhoz tartozott. 1255-ben Szécsény legnagyobb részét már Falkos birtokolta. A Kacsics nemzetség egyik sarjának, a Simon bánnak is volt itt részbirtoka, de II. András királyunk elkobozta tőle, Gertrud királyné meggyilkoltatásában való részessége miatt. Így a király a Szák nemzetségnek adományozta a birtokot. Átmenetileg volt a tulajdonukban, mert Falkos fia, Farkas 1274. április 27-én a Szák nemzetségbeli Pósától visszaváltotta a Kacsics nemzetség eredeti részét. Továbbra is növekedett földrésze úgy, hogy 1275. táján az itteni nógrádi várföldekből adományt nyert IV. László királytól. (Magyarország Vármegyéi és Városai: Nógrád megye. Szerkesztette: Dr. Borovszky Samu Budapest, Országos Monográfia Társaság 121. o.) Farkasnak nyolc fia volt, de csak kettő érte meg a felnőtt kort, Tamás és öccse Péter. 1327-ben tett feljegyzés alátámasztja, hogy Farkasnak a gyermeke valóban Tamás volt: „Tamás az erdélyi vajda a’ most nevezett Farkasnak a fija, körüljáratta és megújítatta Kyrt (Kürth) Vasian (Varsány) Almás földek, és Zéchen (Szécsény) helységeinek határait” (Antal Károly: Szemelvények Szécsény történeti forrásaiból 38. o.) Tamás, amikor elérte a felnőtt kort komoly döntés előtt állt: Csák Mátéhoz csatlakozik, vagy I. Károlyhoz (Anjou Károly Róbert). Ő a nagyurakkal ellentétben Károly Róbert mellett állt ki. Ezek után természetesen menekülnie kellett, nem maradhatott Szécsényben. 1312-ben részt vett a rozgonyi csatában, s a király seregének élén ő foglalta vissza 1316-ban Csák Mátétól a visegrádi várat. Menekülésre kényszerült, mert az Árpád-ház kihalásával (1301) országunkban kezdetét vette a teljes káosz, hazánk tartományuraságokra (oligarchákra) hullott szét. Az egyes oligarchák eltérő nagyságú birtokok felett rendelkeztek. A leggazdagabb tartományúri hatalmat Csák Máté mondhatta magának. Székhelye Trencsénben volt, sorba elfoglalta szomszédainak várait, így jutott el Nógrád megyébe is. A tartományurak mind a királytól, mind más földbirtokostól függetlenedve önálló, szuverén hatalmat igyekeztek kialakítani. Hatalmukat királyi mintára akarták kiépíteni. (Engel Pál-Kristó Gyula Kubinyi András: Magyarország története 1301-1326. Osiris Kiadó Budapest, 2005 27. o.) Csák Máté halála után (1321) a király hatalma az országon belül teljessé vált, Tamás is megkapta jutalmát. 1319-1321. között aradi, bácsi és szerémi ispán. Húsz évig volt erdélyi vajda, úgyis mondhatjuk a király képében Erdély korlátlan ura, tárnokmester, országbíró és a király legbecsesebb tanácsosa. 1347-1348-ban kevei és krassói ispán is. Első házasságából származó gyermekei jelentő egyházi és világi tisztségekre emelkedtek. Szécsényi Mihály 1333-1341. között pozsonyi prépost, 1345-1362 között váci, 1363-1377. között egri püspök. Testvére Kónya, 1330-1342. között királynéi asztalnokmester, 1346-ban szepesi, sárosi és nógrádi, apja halála után gömöri ispán, 1366-1367-ben horvát-dalmát bán. (Galcsik Zsolt - Tóth Krisztina: Szécsény felekezeteinek egyházlátogatási jegyzőkönyvei /1332-1950/ Szécsény, 2004.) Szécsényi Tamás felesége amikor elhunyt, új családi fészket alapított. Még a királlyal rokoni kapcsolat is létre jött. A rokoni szál úgy jött létre, hogy Szécsi Tamás feleségül vette a királyné közeli rokonát, Auswitz-i Anna hercegnőt. Az 1333. november 22-i oklevélben már „proximus noster”, tehát közeli rokonának mondja a király Tamás vajdát. (P. Kőnig Kelemen: Hatszáz éves ferences élet Szécsényben. Kapisztrán nyomda Vác, 1931 18. o.) Ráadásul az uralkodónk gyermekének keresztapja is. (Fügedi Erik: A ferencesek letelepedése Szécsényben 13. o.) Nógrádban négy várat kapott és hozzá 21 falut. Ősi birtokának továbbra is Szécsényt tekintette. Géc, Rimóc, Várad, Hugyag, Dolyán, Kovácsi, Strázs is birtokába került, szép nagy, földrajzilag összefüggő nagybirtokot mondhatott magának. Majd az ősi birtoka, Szécsény számára sikerült megszereznie Buda város kiváltságait. (Fügedi Erik: A ferencesek letelepedése Szécsényben13. o.) A következőket foglalta magába: Vásártartási jog, vámmentesség, árumegállító jog, évente egy összegben adóztak a királynak, a király fennhatósága alatt álltak, ezért jogi kiváltságokat is biztosított számukra: a városok különálló testet alkottak a megyétől, a megyésispánnak nem volt joghatósága a városi polgárok felett. A város vezetői a bíró és az esküdtek voltak, akiket a polgárok választottak. A bíró ítélt minden peres ügyben. Megkapták a pallosjogot is és rendelkeztek a szabad plébános választás jogával is. (Engel Pál Kristó Gyula Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526. Osiris Kiadó Budapest, 2005 113. o.) Elmondhatjuk, hogy Szécsényi Tamás óriási karriert futott be. Életpályáját úgy is foglalhatjuk össze, hogy a király oldalán Csák Máté ellen harcolva ugyanazt a célt követte és érte el, amit apja és nagyapja a tatárjárás óta: összefüggő nagybirtokot alakított ki. A XI-XII. sz.-ban a király volt az ország legnagyobb birtokosa, s nem hiányozhatott a világi nagybirtok sem. A nagybirtoknak ebben a században az volt a jellemzője, hogy nem egy tagban feküdt, hanem sokfelé szétszórtan. Értékét nem az szabta meg, hogy mennyi föld van, hanem az, hogy mennyi ember élt rajta, aki művelte, mert föld volt bőven, ember viszont sokkal kevesebb. A XIII. században az adományosok már arra törekedtek, hogy birtokaik egymás mellett feküdjenek, a sok szétszórt föld helyett. Az ilyen nagybirtoknak központra volt szüksége, s Tamás vajda uradalmában Szécsénynek jutott ez a szerep. Az ilyen település elsősorban igazgatási központ volt. Itt székelt a földesúr, itt tartotta az úriszéket, ahol azokat a pereket tárgyalták, amelyekben a falusi bírók már egyszer ítélkeztek, de a felek nem nyugodtak bele az ítéletbe és az úriszékhez fellebbeztek, vagy túlságosan súlyosak voltak ahhoz, hogy a falusi bíró mondhasson ítéletet felettük (pl. gyilkosság esetében). A központba futottak a jelentések, innen mentek ki az utasítások hírvivők jöttek és mentek. A földesúr mindent megtett annak érdekében, hogy székhelye egyúttal gazdasági központtá váljon. Magyarországon csak a király engedélyezhetett vásártartást, de a nagybirtokosok könnyen megszerezték az engedélyt, s a vásárvámból (helypénz) befolyó jövedelmet megtartották maguknak. Akár az igazgatási, vagy akár gazdasági központ szerepét nézzük, ez a tevékenység a város lakosságára hatott. Megnőtt a lakosság száma és megindult egy olyan folyamat, amelynek során voltak, akik nagyobb vagyont tudtak előteremteni, mások viszont elszegényedtek. Így a településen belül kiéleződtek a társadalmi különbségek. Ennek a folyamatnak látható jele az ispotály volt. Az ispotály: latinul hospitole, refregerium pauperum, a kereszténység korai időszakától kezdődően idegenek, zarándokok, betegek, szegények, testi és lelki rászorulók gondozására, a vendég iránt szeretet címén fönntartott intézmény. Tehát nem is annyira kórház volt, mint inkább szeretetház. Akkoriban az volt a szokás, hogy a kórházakat a Szentlélekről nevezték el. Általában a megyéspüspök alapította, kolostorok és templomok mellett épültek fel. Szécsényben is volt ispotály. (Galcsik Zsolt - Tóth Krisztina) Ezeket a központokat már a XIV. században is mezővárosnak nevezték. Átmeneti település ez a falu és a nagy, kereskedő-, ill. bányavárosok között. Itt még a mezőgazdasági termelés az uralkodó. De a lakosság mégis megindul a városi élet felé vezető úton. Szécsény jelentős vásárai révén 1334-ben nyerte el a mezővárosi rangot. Ettől kezdve a város gyors fejlődésnek indult, a települést várfallal vették körül, s a fejlődés lényeges eleme a koldulórendiek letelepítése. Az első fejezetben már szóltam, hogy a ferencesek városokat tekintették legfőbb működési területüknek. De munkájuk során felismerték a mezővárosok jelentőségét is, ezért szívesen telepedtek le a teljes városi formát el nem ért mezővárosokban is. A kórház léte bizonyítja, hogy itt is megtalálhatták azt a szegény, vagy elszegényedett lakosságot, amelynek lelki gondozását a mindennapi feladatnak tekintették. (Fügedi Erik) Tehát Szécsényi Tamás sikerei, birtokainak növekedése lehetővé tette Szécsénynek uradalmi központtá, mezővárossá fejlődését, de lehetővé tette számára a ferences kolostor építési költségeinek viselését is.

III. A szécsényi kolostor történeti áttekintése:

1/ Alapítása:

1332. március 9-e emlékezetes, jeles nap Szécsényi Tamás számára. Ugyanis elérkezett számára az a pillanat, amire várt: XXII János pápától (1316-1334) megkapta a kérelmet, átnyújtotta részére a kolostoralapító oklevelet, amely a következőképpen szólt:

Avignon, 1332március 9.

„János püspök stb. szeretett fiának, a nemes férfinak, Tamás erdélyi vajdának üdvözlet. A Szentszék kegyelme azok kegyes kérésére szívesen nyújtja nagylelkű segítségét, aki az égi áldás harmatával meghintve Megváltónk dicséretére és dicsőségére az isteni tisztelet növelésére, a szentek tiszteletére, bűneik megbocsátására törekedtek áldásokat vetve a földbe, amelyen keresztül az áldásos örök életet nyerhetik el az egekben. Mivel a hozzánk benyújtott kérésed azt tartalmazta, hogy te ájtatosság céljából és saját lelki üdvödre gondolva, fel kívánván cserélni a földi életet az égivel, a halandót a múlandóval, a mindenható Isten dicséretére és lelked üdvére gondolva saját földeden, amelyet Sechien-nek hívnak és az esztergomi egyházmegyében található, saját vagyonodból alapítani és építeni kívánsz egy helyet imaházzal és a szükséges szent eszközökkel, ahol egy jóváhagyott kolduló rend néhány tagja, akiket te választasz ki, istentiszteleteivel Istent szolgálja. Ezért te alázatosan kérted tőlünk, hogy mi neked a mondott testvérek kiválasztását és egy ilyenfajta hely alapítását és építését apostoli kegyelmünkkel méltóztassunk engedélyezni. Mi tehát neked ezt a javaslatodat támogatni kivánvánjuk, alázatosan kértük Krisztusban szeretett igen kedves fiunkat, Károlyt, Magyarország királyát, aki hajolt a te kérésedre és a te ájtatosságod beteljesítésére, a mondott testvérek javára mi a mondott helyalapítására és építésére az imaházzal és a szükséges felszerelésekkel együtt, a jóváhagyott koldulórendekből néhány testvér kiválasztására, akiket-mint mondtuk- te választasz ki, ezeknek a testvéreknek letelepítésére és ezen a helyen való tartózkodására, mivel ez a kegyes emlékezetű elődünk, VIII. Bonifác pápa rendeletével sem ellenkezik, a jelen oklevél erejével teljes és korlátlan hatalmat adunk, fenntartva a plébánia egyház és más egyházak jogait: gondoskodván mindenek előtt arról, hogy ez a hely az egyházmegyei rendelkezéseknek, amelynek lelki joghatósága alá tartozik, mindig megfeleljen, hogy ezen a helyen a rendből legalább tizenkét testvér, akiket-mint mondtuk- te választasz ki, legyen megfelelően ellátva, hogy ez a hely, miután te elkezdted építeni,ne maradjon befejezetlen, és hogy a mondott Sechien földön más koldulórend ne telepedjen le. Senki a mi határozatunknak ne merjen ellenszegülni.

Kiadatott Avignonban, március 9. idusán, pápaságunk XVI. évében.

Ez a nap volt a szécsényi kolostor életet adó napja, ezzel az ügye el is lett intézve. Ez az oklevél melyet kézhez kapott alapítónk, latin nyelven íródott, ma is megtalálható a Vatikáni Titkos Levéltár XXII. János pápa okleveleit tartalmazó kódexében. (Archivio Segrato Vaticano, Reg. Vat. 103, f. 490 v. ep. 1391.) (Galcsik Zs,)

A pápa az oklevélben kettő lényeges szempontot emel ki a rendalapítónak: 1. Dönthet arról, hogy melyik koldulórendet telepíti le Szécsényben 2. Az épület olyan méretű legyen, hogy legalább 12 szerzetest be tudjon fogadni.

Szécsényi Tamás a konventuálius ferencesek mellett döntött. Ezek után már nem is jöhet más, mint hozzáfogni azokhoz a sorokhoz, melyekben leírást adok, hogyan is kezdtek hozzá elődeink a kolostor megépítéséhez. A ferences kolostort a település északnyugati sarkába, közvetlenül a városfalon belül építették. A középkorban az a terület, ahol a templom és a kolostor áll, kiemelkedett környezetéből a nyugati résznél meredeken esik a szint (itt húzódott a városfal), a barokkban már részben feltöltésre építkeztek ezen az oldalon. Templomukat Árpád-kori plébánia templom, kolostorukat a temető helyére építették. Mindezek arra utalnak, hogy amikor régészeti ásatásokat végeztek sírokat tártak fel a következő helyeken: a kolostor udvarának déli harmadában, a déli és keleti kerengőszárnyban, toronyaljban, a sekrestye és a szentély közötti folyosón. Az alapítónk arra törekedett, hogy a legjobb szakemberekkel építesse fel a kolostort. Ugyanis minőségi, szép, nagy, tartós kolostort akart létrehozni. Az alapkőletételt is ünnepélyes keretek között tartották meg. A fundamentumot mélyen ásták meg, erre azért volt szükség, mert a fal közel került a domboldal széléhez és a városfalhoz. /G. Lászay Judit: A szécsényi kolostor oratóriuma Művészettörténet-műemlék védelem Tanulmányok 1993./ Valójában mikor és melyik helyre építették föl a kolostort arról több feltételezés született: Az 1332-es alapítási jogi tényt ezt konkrét időpontnak fogadják el, s úgy tartják számon, hogy ezzel egy időben fel is épült a kolostor. (G. Lászay Judit) Viszont Galcsik Zsolt véleménye merészebb, hiszen az ő kutatásai alapján azon a véleményen van, hogy az 1332-ben Szécsényi Tamás által alapított kolostort, a Szentlélek templomot azonosítja a ferences templommal és a kolostorral. Az ő meggyőződése az, hogy a kolostor 1333-ban még nem állhatott, mert a határjáró oklevél nem tesz említést róla. Egy esztendő múlva viszont már meg volt, s ezt bizonyítja az 1960-ik számú vatikáni kódex melyet 1324-1344 közötti időben adtak ki, hogy egy esztendő elteltével már megvolt a kolostor. A kódex felsorolja az akkor létezett ferences templomok és kolostorok neveit. (Galcsik Zs.) P. Kőnig Kelemen ferences jegyzete is megerősíti, hogy a magyar provinciának 1334-ből való jegyzékében az esztergomi őrségbe osztott szécsényi kolostor is megtalálható. Összegezve, az 1332-es alapítást elfogadják pontos időpontnak, de Galcsik Zsolt levéltáros megcáfolja azt, hogy ezzel egy időben fel is épült volna a kolostor. Hangsúlyozza, hogy a kolostor a középkori részeivel nem a 14. század 30-40-es éveiben épült. (Galcsik Zs.) P. Kőnig Kelemen is kutatta a rendalapítás éveit, ő Pataki Vidor ciszterci tanár tanulmányait támasztja alá: „A ma is meglévő szécsényi műemlékek nem a kolostor első alapításának idejéből1332-ből valók. (P. Kőnig K. 322. o.) Tehát ő is elutasítja azt, hogy az alapítás esztendeje 1332 lenne. P. Kőnig Kelemen a tanulmányát következő módon zárja:” összefoglalás képpen annyit mondhatunk, hogy az a két terem, amely ma sekrestyéül és oratóriumul szolgál, egy időben, ugyanazon kezek által épült 1400-1440 között”. (P. Kőnig Kelemen 326. o.) Wenczel Gusztáv „Szécsény műemlékei” c. cikke, mely az 1944-ben a Technika c. folyóiratban jelent meg a következőket írja:: „A szécsényi ferences kolostor, valamint temploma, számos részletében megőrizte eredeti XIV. század derekán, illetőleg a XV. század elején keletkezett alakját”. (Wencel Gusztáv: Szécsény műemlékei. Techinika A magyar mérnökök lapja. 25. évf. 1944. 8. szám. /Műemlékvédelmi szemle/ Hasonló véleménye van Patay Pálnak is: A „Szécsény műemlékei” c. 1965-ben megjelent könyvében: „A sekrestye építésének ideje fölött eltérő vélemények voltak. Valószínűnek tarthatjuk azonban, hogy a XIV. századból való. Emellett szól a középső pillér fejezetén lévő angyal hosszú, ráncokba szedett, övnélküli ruhája, amely viselet a XIV. század közepére jellemző. Amennyiben a bordaívek záróköveiken látható ábrázolásokban (Szent László és Katalin) az építtető vagy családtagjai védőszentjeit sejtjük, úgy az építés idejét a XIV. század végére tehetjük. A Szécsényi családnak két László nevű tagja is volt Szécsény birtokosa a XIV. században (apa és fia), de ezek egyikének sem volt Katalin felesége. Az egyetlen ismert Katalin az idősebbik László (sz. 1380 körül) nővére volt. Lehetséges, hogy az építtető az apjuk, az 1408-ban elhunyt Szécsényi Frank volt, aki a záróköveken gyermekei védőszentjeit ábrázoltatta. (Patay Pál: Szécsény műemlékei. Budapest. Pannonia, 1965. 54. p.

A legújabb műemléki szakvélemény az, hogy „Az első építési periódusban megépült a templom, a ma is meglévő két gótikus terem, amelyek ekkor önálló, toronyszerű, emeletes épületet alkottak”.

A gótikus helységek elkészülését a kutatók egységesen úgy vélik, hogy a 14. század folyamán elkészültek, általában a század végére keltezték. Egyetértenek abban is, hogy az építkezés elkezdődhetett a pápai engedély kézhezvétele után. A templom és az épület között szoros szerkezeti és építkezési kapcsolat áll fönn, ezért ezek folyamatosan épültek. (Szécsényi kolostor oratóriuma 119. o. Scanel-ni!) Az alapító Szécsényi Tamás után fia Kónya, Szepes-, Nógrád-, Sáros megye főispánja folytatta az építkezést, s a 14. század közepe táján már be is boltozhatták e helységeket. A 15. században nagyot változott a kolostor képe a források alapján szinte folyamatosan tekinthető építkezések következtében, s ez befolyásolta a felső gótikus terem és környezete kapcsolatát is. Megépült a torony a hajó északi oldalán, a diadalív vonalában. (G. Lászay Judit 121-122. p. A fenti sorok után összegezve, azt a megállapítást szűrhetjük le, hogy a templom és a kolostor nem épülhetett az alapítást követően, hanem egy-két évtizeddel eltérően a 14. század végére és a 15. század első évtizedére teszik a keletkezést. Tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ők sem biztosak az építési időben, de ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy Szécsényi Tamás után azonnal megkezdődhetett az építkezés. Szabó György Piusz pedig 1921-ben ezt írta: „Alapította 1332-ben Tamás, erdélyi vajda Franconius dalmát bán, kit Fridrich és Nagy Béni alapítójának mondanak, 1452-ben csak újjáépítette.” (Szabó György Piusz: Ferencrendiek a magyar történelemben. Adalékok a magyar ferencrendiek történetéhez. Budapest. A szerző saját kiadása. 1921) P. Kőnig Kelemen helyre teszi a nagy tévedést. „S miután Tamás vajda fia Kónya (Miklós) is nagy hivatalokat viselt, unokája Frank pedig szintén dalmát bán volt, sokkal megfelelőbbnek találták, hogy a Szécsényi család későbbi tagjai valamelyikéhez kötik az alapítást. Így juthatnak a Franconius dalmát bán nevéhez. Pedig Tamás vajda unokája is jóval előbb élt, semhogy az általuk felhozott 1452. évben alapíthatta volna a kolostort. Nógrád vármegye történetének írója rámutatott a tévedésre. De másik tévedésbe esett. A XV. század közepét veszi biztos kiinduló pontnak. A kolostor alapítójának Franconius helyett Szécsényi Lászlót, vagy Szécsényi II. Ferencet tartja. Így a hiba kiigazítása által még távolabb kerül az alapítási évtől”. (P. Kőnig Kelemen 21-22p.) Ezekből az adatokból azt vonhatjuk le, hogyha tévedtek is ötven évet az alapító személyét illetően, kapunk ezáltal, egy 15.századi időpontot alapítási évként és egy másik személyt, aki nem azonos Szécsényi Tamással. Ezek szerint egy új alapítóról lenne szó? Felvetődött Szécsényi Ferenc neve, mint alapító. Tényleg ő lehet a mostani ferences kolostor alapítója? Galcsik Zsolt kutató az 1413-as „Zecheni Frank vajda fia László mester” végrendeletére hivatkozik, melyben igen fontos tényt emel ki: „A testamentum említi a Frank vajda által Szécsényben („in Zechen”) alapított, Szent Keresztről címzett minorita ferences monostort és a kápolnát is, ide kíván temetkezni.” (Galcsik Zs. 62. o.) Ezt az oklevelet bizonyítja annak, hogy a jelenlegi kolostort Szécsényi Ferenc (Frank) alapította. Nagy Iván soraiban kitűnik, hogy családtag, „unokája volt Szécsényi Tamásnak (1299-1356)” (Nagy Iván: Nógrád vármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat. Balassagyarmati könyvnyomda Szövetkezet. 1907.) A leírtakat összegezve olyan véleményen lehetünk, hogy a Szécsényi Tamás alapította kolostor nem a mostani kolostor helyén volt, hanem a Szentlélektemplom helyén. Mivelhogy, az oklevélből vett idézet még említést tesz egy kápolnáról is, és ide kíván temetkezni a végrendelkező, Szécsényi László. A régészek ezt a kápolnát 1993-ban megtalálták. „A sekrestye északi falát közös főfalnak használva kápolnát építettek a kolostornak. 1993-as, nyári ásatásunkkor előkerültek a keleti homlokzat előtt a hajónál kicsit keskenyebb, a nyolcszög öt vonalával záródó, támpilléres szentély (belső szélessége 4,40 m, belső hosszúsága 6 m) alapfalai néhány in situ lábazati kővel.(G. Lászay J. 123. o. (Scanel-ni 115. o.) Ezek szerint az oklevélben említett és a régészeti feltárt kápolna egy és ugyan az lehet. Az idézett oklevélből az is kitűnik, hogy a minorita ferences kolostor, kápolna és templom titulusa a Szent Kereszt volt. Bár a Karácsonyi János sora arról tudósít, hogy a kolostor a Boldogságos-Szűz pártfogása alatt állt. S nem lehet tudni, hogy melyik évben készült el az egyház és a kolostor, csak a ma is meglévő sekrestye faragványaiból következtetnek, hogy a XIV. században elkészült. 1458-1460. között sokat szenvedtek a szécsényiek a huszitákkal való harcok miatt. Azt lehet mondani, hogy Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodása alatt a szécsényi kolostor arany korszakát élte. A ferencesek részéről szomorú idők következtek. Belitzky János a Szécsényről írott tanulmányában ez olvasható: „Az 1465-1467. évben zajlott le Szécsényben az enyhébb rendszabályok szerint élő konventuális ferencrendiek eltávolítása és helyükbe a szigorúbb elveket követő obszervánsok letelepítése.” (Belitzky János) Ennek az előzménye lehetett, hogy a kolostorok lelkiségében lanyhulás szivárgott be. Viták alakultak ki a szegénység körül. Következménye az lett, hogy nagyobb tért hódított a szigorúbb „obszerváns” irányzat. Szécsénybe Országh Mihály földesúr révén jutottak el az obszervánsok. P. Kőnig Kelemen igen szigorúan fogalmazott: „Országh Mihály vette el a konventuálisoktól és adta át az obszervánsoknak. Erre Karácsonyi János is utal.(283. o.) Ha mérlegeljük, hogy a kolostor, a templom és a melléképületek romosak, elhagyottak voltak (Galcsik Zsolt 65. o.),- itt a huszitatámadásra gondolok-, akkor ilyen értelemben nem kellett a szó fizikai értelmében erőszakkal elvenni, mert nem voltak itt. Országh Mihály nádor a pápától kért engedélyt. A mariánusok perre mentek, panaszt emeltek a Szentszéknél. A pápa bele egyezett, hogy a kolostor mégis csak a mariánusoké legyen és az obszervánsok visszaadhassák, de Országh Mihály, a földesúr mégis megakadályozta. A szécsényi kolostor az obszervánsoké maradt. (Karácsonyi 283. o/ De milyen is volt abban az időben az élet, amikor még itt a kolostor falain belül a mariánusok tettek tanúbizonyságot Istenről, elmélkedtek a hitről, s munkáikkal dicsőítették Istent.

Élet az ősi kolostorban:

Az ősi kolostor létszámáról nincs pontos adatunk csak annyi, hogy nagyobb létszámú volt. A kolostor vezetője a házfőnök, ő gondoskodott a kolostor anyagi és szellemi szükségleteiről, irányította a közösséget. Helyettese a vikárius volt, segített az anyagi ügyek intézésében. Klerikusok a tanulmányokat folytatták, a laikus testvérek a házi munkákat látták el. Napi hat alkalommal imádkozták a zsolozsmát, mely a közösségi élet imaformája. A nap bizonyos időszakában Szentírást olvastak. Ima végeztével az elöljáró kiszabta a konyhai, kertkörüli munkát, kolostorban lévő tevékenységeket: kövek faragása, csiszolása, lépcsőház kialakítása, kőrózsák kivésése. Itt végezték a kódexek másolását.

Lefordították a Bibliát, legendákat szerkesztettek, elmélkedéseket, imádságokat gyűjtöttek.

XIII-XIV. sz.-ban a ferences rend virágkorát élte, (P. Kőnig Kelemen 39. o.)de ezt a csendes, szeretetteljes békét hamar megzavarja a huszitizmus téves tanítása. Husziták már 1420-ban megjelentek Magyarországon, akik elvetették a katolikus egyház alaptételét és intézményét: papi nőtlenséget, szerzetességet, gyónást, egyházi vagyont, pápaság intézményét, klerikusok szerepét csökkenteni a világiakét növelni kívánta. Ebben kérte segítségét a pápa a ferencrendi Marchiai Jakabtól, majd Kapisztrán Szent Jánostól, hogy tegyenek küldetést a keresztényhit fényében a huszita eretnekek ellen. (Engel P.1301-1526 163. o.) Újjá építésről, már esett szó. Itt 1452-t értem, a harminc esztendő alatt éppen a husziták támadásai miatt kellett a kolostort újjá építeni? 1451-ben végig vonult a Felvidéket uraló, huszitából rablólovaggá vált Giskra, s több kolostort elpusztított. A szécsényi kolostor ebben az időben lett tűzvészáldozata, valószínűnek tartják, hogy ez akkor történt, amikor Giskra az Ipoly völgyében pusztított. Ezek után a kolostor is elhagyottá, lakatlanná vált. (P. Kőig Kelemen 43. o.) Ugyancsak nagy nyomot hagyott a város és a kolostor életében a törökök világa. Az első korszak 1552-ben volt, ebben az időben történt az első nagyobb támadás a város elfoglalása. E kísérletük nem járt eredménnyel, viszont, ahol tudtak ott pusztítottak. Felgyújtották a várost és a kolostort is. Ekkor lelte halálát középkori nagy költőnk, Csáti Demeter is, aki a kérdéses időszakban a szécsényi kolostor lakója volt. A rendi krónika úgy tartja, hogy Csátit menekülés közben ölték meg. Tehát a kolostor lakói elmenekültek a városlakókkal együtt. Az üresen maradt kolostori épület a vár védelmi feladatának lett a meghatározó része. A törökök 1552-ben foglalták el Szécsényt és egészen 1593-ig birtokolták. A keresztény egyházi életről nem tudunk semmi konkrét adatot. Biztosra vehető, hogy a várban nem volt kersztény templom és hitélet. (P. Kőnig 92. o.) A templomból és minden bizonnyal a plébánia templomból is az iszlám vallásnak megfelelően dzsámit - /nagy mecset a mohamedán vallású népeknél/ - alakítottak ki. Erről bővebben a következő fejezetben olvashatunk. A negyven éves török uralom alatt a nép lelki életének táplálását folyamatosan látták el a ferencesek, elsősorban Gyöngyös vidékéről, hisz a török ezt a kolostort mindvégig meghagyta tulajdonukban. 1593-ban szabadult fel Szécsény a török uralma alól. Ezt követően a ferencesek „azonnal” birtokukba vehették a régi hajlékukat. Valóban a ferencesek kapták vissza a kolostort és a templomot? P. Kőnig Kelemen a szécsényi ferencesekről szóló tanulmányában így ír erről, hivatkozik a zárda krónikájának lapjaira. „Szécsénybe visszatért a keresztény lakosság. Azon idők zűrzavara közt annyira tért hódított az eretnekség, hogy midőn Bocskay fegyverrel elfoglalta Észak-Magyarországot és ezen vidéket, a kolostor templomát a lutheránusok szentségtörő istentiszteletének templomául rendelték, mindaddig, míg 1607-ben, a békekötés alkalmával vissza nem került. Egyben idézi Forgách leiratát, mely nyíltan kimondja, hogy a „megholt fejedelem vette el a templomot a kolostortól”. A Historia Domus így a legvilágosabban állítja, hogy a templomnak lutheránusok kezébe való jutása a Bocskay felkeléssel esik össze. Tehát 1605-ben került a kolostor a lutheránusok kezébe”.(Kőnig 128. o.) Katolikusoknak is kellett lenni a városban, mert 1603-ban megemlítenek egy plébánost, Lossonczy Miklóst. Azonban, hogy világi pap volt-e vagy ferences, még nem tudjuk. (P. Kőnig 129. o.) A templom és a kolostor Bocskay-féle elvételről az tűnik ki, hogy az itt szolgáló katolikus papot /szerzetes vagy világi/ „elűzték” és így zavarták meg. erőszakkal került az evangélikusok kezébe. A visszaadás 1607-ben történt meg. 1610. után a kolostori élet fokozatosan erősödött meg, nyugalmukat az időnként előforduló török támadások Ugyanis 1663-ban megkezdődött a második szakasz, a török támadás sikerrel járt. Majd húsz év múlva 1683-ban, Sobiesky János lengyel király tudta felszabadítani Szécsényt a törökök alól. (Galcsik Zs. 68. o.) Összesen 61 évig voltak Szécsényben és természetes dolog, hogy létrehozták a maguk vallási létesítményeit.

IV. KOLOSTOR BEMUTATÁSA:

Régészeti kutatásoknak köszönhetően a templomban több nyomát is megtalálták ezeknek. „A templom szentély részében dzsámit alakítottak ki, a hajót egyszerűen lefalazták és istállóvá alakították. (Dzsámi=mecset). A sekrestyében török fürdőt alakítottak ki, a sekrestye feletti két terem -kettőt említenek -, pedig a szandzsák-bég lakhelyéül szolgált. – ez utóbbi hely napjainkban a Rákóczi-terem. Az emeleten az északfelé eső szobát változatlan formában használták ekkor, a dél felöli szép kifestést kapott. Mekka felé van tájolva, mint a szentélyben lévő fülke. Ezt a feltételezést megerősítette Gerelyes Ibolya, aki az ív belselyében lévő vörös motívumokat Allah nevét tartalmazó kalligráfiaként azonosította. A fülke szélén bekarcolt arab felirat látható, melyet mesterjegynek azonosított. Ebben a szobában a kis csúcsíves ablak helyett nagyobbat nyitottak. A nagy falfülkében nagyon kevés részlete maradt meg a kifestésnek. A hagyomány az tartja, hogy a bég lakhatott e szobában. /G. Lászay Judit: A szécsényi kolostor oratóriuma. 126-127.o./ Bég: a Török Birodalomban a pasák fiainak, majd a szandzsákok – területi- közigazgatási egység - élén álló katonai és polgári hatalmat birtokló főtisztviselők címe. /Történelmi fogalomgyűjtemény39.o./ Kevés adattal rendelkezem a török itteni vallási életéről, létesítményeikről, de ezeket összefoglalva a következőt lehet elmondani. Ali basa serege 1552-ben foglalta el Szécsényt. A katolikus templom szolgálhatott dzsámiként, hiszen magas toronnyal rendelkezett, ami az imádkozásnál elengedhetetlen volt. 1564-ből származik az első ismeretünk a templomukról a török kincstári defterek /számadási könyvek / alapján, amikor felsorolják a szécsényi szent dzsámi személyzetét: „A szécsényi párkány szent dzsámijának személyzete 1564. szeptember 23-ig 1. Hasszan bin Mohammed imám és khátib nap 18 a. /akcse/ díjazással berátja alapján, 971. Ramazán 26 (1564. máj. 8.) óta. 2. Abdurrahmán csirágdár és gyertyakezelő. Napi fizetése 7 a. /akcse/. Meghalt, utódává Abdurrahmanán szécsényi kádi-helyettes felterjesztésére Csakir neveztetett ki”. / Lászlófalvi Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886-1890. I-II. kötet. (Közzétéve: Antal Károly: Szemelvények Szécsény történetének forrásaiból. Tanulmányok Szécsény múltjából. 3. Szécsény Kubinyi Ferenc Múzeum 1980 108-144/ Ezeket ismerjük az első török megszállást illetően. Másodszor 1663-ban foglalta el a török Szécsényt. Evlija Cselebi török utazó leírásából szerzünk tudomást arról, hogy 1664-ben – a megszállást követően azonnal- „Egy dsámit kezdenek építeni”. / Evlija Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. 1664-1666. Budapest, 1904-1908. I-II. köt. Fordította: Karácson Imre /Közzétéve:Antal Károly: Szemelvények Szécsény történetének forrásaiból. Tanulmányok Szécsény múltjából. ’01-104/

Híres emberek

Itt született 1858-ban Komjáthy Jenő költő.

Testvérvárosa

Coderigo, Olaszország

Következő községek

További községek